2012. február 18., szombat

Ma esti program: Magyar Borok Bálja



Ma este a VII. Magyar Borok Bálján adják át a Gál Tibor Emlékdíjat. 



Gál Tibor a magyar borkészítés egyik legismertebb, nemzetközi szinten is elismert alakja volt, akit munkássága során mindig a magyar borok világszínvonalra emelése vezérelt. 2005-ös halála után emlékére alapították a díjat, amelyet eddig Lőrincz György, Gere Attila, Bock József és Szepsy István nyert el. (Bock úr gyűjtő, neki már kettő van!)

A bál honlapján a következő olvasható az idei díjról:

"A Család  és a díj alapítója idén úgy döntöttek, hogy a díjazottak köre megváltozik, s ez az első év, hogy egy olyan borász kaphatja a díjat, aki alkalmazottként dolgozik valamely pincészetben.

Az adott borászat vagy pincészet ajánlhatja azt a borászt, aki legalább 5 éven keresztül állt már alkalmazásban, és legalább borász technikusi végzettsége van.

Az ajánlott borászok közül a díjazottat a Gál család két tagja, a díj alapítója Puskás Attila, a Pannónia Női Borrend nagymestere Keményné Koncz Ildikó és Dr. Kállay Miklós, a Magyar Bor Akadémia elnöke választja ki többségi szavazással." (http://borbal.hu/cikk/20111201/gal-tibor-emlekdij)


A díj elkészítése nekem visszatérő feladat, rendszerint megpróbálom lefotózni a végeredményt és rendszerint nem igazán sikerül. A munka során is készült pár kép, íme:


Amikor a negatív pozitívnak látszik. A gipszforma ebben a megvilágításban becsapja a szemet. ( pontosabban az agyat...)


A formába precízen és lehetőleg szorosan beletett üvegdarabok összeolvasztása után a gipszet vízbe áztatva lehet legkönnyebben eltávolítani.Eközben a mű szemrehányóan néz a lavórból...

A felületet egészen finoman átcsiszolom, hogy egységes legyen. A hátsó oldalon és körben keletkező szúrós-éles széleket szintén csiszolni és polírozni is kell.





A talp külön készül, 19 mm-es síküveg körben csiszolva, polírozva, lézergravírozott felirattal. A kész relief és a talp egy kis ragasztó segítségével találkozik.


Az üvegen minden meglátszik, tehát ott, ahol nem kellene összeragasztózni, jobb levédeni egy kis fóliával. Kötés után a kibuggyanó ragasztót le lehet vágni. Így buborékmentes a ragasztás és csak arra a területre korlátozódik, ahol tényleg szükség van rá.

Visszatérve a realitás talajáról az álmok világába, a mai menü a bálon: 

Étvágygerjesztő:
Garamvári -Chateau Vincent Prestige Brut                                                      
Garamvári -Chateau
Vincent Evolution Rose
Szürkemarha szalámis falatka
Padlizsánkrémes bruschetta
Zsendice, friss eperrel                                                                           

Hideg előétel:
Tiffán -Csenge 2011
Kakaska rilette, zsenge rügyekkel

Halfogás:
Polgár -Kadarka Siller 2011

Tengeri laposhal filé, málnaecetes spenótsalátával, ropogós parmezánnal

Átvezető fogás:
Vesztergombi -Szekszárdi Bikavér 2007
Borjúsült, vargányás kölessel, szilvával

Főfogás:
Gere & Weninger -Tinta 2007
Hosszú érlelésű nemes marha hátszín, cékla pürével és sült lencsével

Desszert:
Thummerer -Október végén 2008
Ropogós mogyorószelet, arany mazsolával


Én pedig most megyek és körülnézek a hűtőben....

2011. július 20., szerda

A nagy kékség

Sok évvel ezelőtt láttam Luc Besson filmjét. Nagy hatással volt rám akkor, érdekes lenne újra megnézni. Volt benne egy jelenet, amikor az egyik szereplő hálószobájában a fal hullámzott mint a tenger. Hogy mennyire volt kulcsfontosságú a film szempontjából azt nem tudom, de nekem ez a kép jut először eszembe, ha szóba kerül "A nagy kékség".




Úgy látszik, túl régen volt szerencsém utoljára a nagy kékséghez (az igazihoz), de mostanában folyton ezekkel a halas-vizes dolgokkal bíbelődöm. Bár ha jobban belegondolok, akkor régebben is. Például egy munka még a mesterképzős időkből:



Egész sorozat készült ezekből a tengeri herkentyűkből, nagyon szerettem volna megragadni valamit az élet eredetéből, abból, hogy az élet bölcsője ,a kezdet kezdete az ősóceán.
Vagy itt van a kedvenc ablakom két évvel ezelőttről, ez is víz csak egy másik, a Nílus. De a lényeg ugyanaz, víz nélkül nincs élet.




Folytathatnám a sort hosszan. Lehet, hogy egyszer elszánom magam, összeszedem a fotóimat és csinálok egy visszatekintő  sorozatot. (Majd novemberben, amikor már három napja esik és ráül a köd a lélekre...) Most viszont nyár van és a ma délelőtti monszun ellenére én még mindig víz (tenger)közelbe vágyom. Ezért most szépen sorban a legújabbak először részben:












És végül egészben:




2011. május 31., kedd

A G 40-es torta

Titkos alcím: Az anyai szeretet süteményei....


Az anyák mindig anyák maradnak, fészekhagyó gyermekeiket süteményeikkel szeretik tovább. Az enyém apai futárpostával küldi. De mit tehet az a szegény anya, akinek nem elég, hogy felnő, de olyan messzire is költözik a gyereke, hogy egy óceán választja el?

Először is nem esik kétségbe. Megtalálja a módját, hogy akkor is gyertyás tortát tálaljon a fia születésnapjára, ha éppen nem lehet ott a jeles napon. Sőt, a többi hozzátartozó sem maradhat sütemény nélkül....

Még mielőtt bárki azt hinné, hogy egy gasztroblogra tévedt, biztosítom róla, hogy üveggel fogunk dolgozni. Pontosabban először agyaggal, majd gipsszel.

Amit agyagból meg lehet csinálni, azt üvegből is. (Mindig ezt mondom, mint Mrs Lipton.)


Ha megöntöttük a gipszformát, kiszedtük az agyagot, kimostuk, szárítottuk, akkor jöhet bele az üveg. 


 "Sütés" 830 C fokon (légkeveréses sütőben 800 :-)))


Lehűlés után mosás, csiszolás, polírozás.


Végül azt hiszem magyarázattal kell szolgálnom a cím miatt. Biztos mindenki ismeri az E 80-as tortát, amit Auguszt Elemér nyolcvanadik születésnapjára alkotott a családja. Azóta is kapható, sőt, legjobb tudomásom szerint a Daubner cég is átvette. Ennek mintájára neveztem el ezt a tortát G 40-esnek, az ünnepelt kilétét nem fedhetem fel.


A többiek számára ezek készültek:



2011. április 16., szombat

Utómunka

Ez a legnehezebb. A hutai gyors történések, izgalmak és meglepetések után fegyelmezetten, lépésről lépésre haladva feldolgozni az elkészült anyagot.



A csiszolás soha sem volt a szívem csücske, unalmasnak találtam. Órákig ülni egy zakatoló gép mellett, az ember karján visszacsorog a hideg víz. Mindig marad valami kis karc, ami miatt vissza kell térni az előző csiszolókoronghoz vagy szemcséhez és lehet kezdeni elölről. Csak egyszer próbálja meg a diák, hogy továbblépjen és kipolírozza. Aztán rájön, hogy az a szemét kis karc egyre jobban látszik, a végén már szinte üvölt. Nem éri meg.


Persze ha vannak korszerű gyémánt korongok, meg némi gyakorlat, akkor azért nem ilyen keserves a helyzet. A kamaszos vidámság és kreativitás is segít túlélni az unalmasabb feladatokat. Akkor is, ha valakinek éppen nincs kedve csiszolni de valamit azért szívesen csinálna. Például feltölti festékes vízzel a poharait és ezen az egész szak remekül szórakozik.


Ráadásul jó kis üvegek ezek, elefántláb forma poharak, elefánt kiöntővel. Funkcionálisan megkérdőjelezhető az egész, de  kreatív és játékos, egy halom dolgot meg lehet rajta tanulni. És jó ránézni. Talán még csiszolni is.



(A képek a Kisképzőben, üveg szakon készültek 2011.-ben)

Akit az üveg füstje megcsapott...

Az üvegnek nincs füstje de a lassan szenesedő faformának, amibe az üveget fújják, nagyon is.

Amikor fölvettek a Kisképzőbe, kicsit tétován álltam az üveg szakhoz. Nagyon tetszett az üveg mint anyag, de ugyanannyira tetszett (sőt jobban) egy csomó más is. Sorsom az első tavaszi üvegolvasztás ("hutázás") idején pecsételődött meg. Két hétig az üveg körül forgott a világ. Különleges dolog történt nálunk, mi is különlegesek lettünk.Tanárok, diákok, külsősök zarándokoltak le az iskola pincéjébe, az utcára nyíló ablakokba járókelők hajoltak be. Mindenhonnan kíváncsi tekintetek fordultak a huta sárgásfehéren izzó szája felé, ahonnan a fúvók mézszerűen képlékeny, világító üveget merítettek a fúvócsövek végére, aztán pár perc fújás, húzás-nyúzás, vágás, ragasztás, pörgetés és egyéb után kész tárgyakat vittek a hűtőkemencébe.


Akkoriban még voltak gyárak, ahová hónapokkal előbb elküldtük a terveinket és nagy teherautó hozta a kész faformákat. Már az is olyan volt, mintha a Mikulás jött volna. Egy egész hegynyi forma között kutattuk a sajátunkat, kívülről mind kocka vagy hasáb, a  lényeg belül van. A terveinket először negatívban, fából esztergálva láttuk viszont.

Amikor használatba kerültek, bár folyamatosan vízben áztak, elkezdtek lassan szenesedni. Minden befúvott üveg egy vékony réteget leégetett a formából, terjedt a füst. Jellegzetes szaga volt, betöltötte a pincét. Azután fölért a földszintre. Lassan kúszott tovább emeletről emeletre. A tizedik nap környékén már az egész iskolában lehetett érezni.



Az üvegesek számára megállt az élet. Egyes órákról elkéreckedtünk, másokról ellógtunk, a huta egyszeri  és jövő márciusig megismételhetetlen volta mindent felülírt. Egyesek bukásközeli helyzetbe kerültek kémiából... (én)

Majd vége lett és jöttek ismét a hétköznapok. Az elkészült üvegeket meg kellett csiszolni, be kellett fejezni. A huta kihűlt, ismét rátelepedett a pincére a hideg, a por és a csend. A faformák vízben áztak és békésen gombásodtak. Várták, hogy egy év múlva esetleg ismét sorra kerüljenek....

(A képek az idei (2011.) hutázáskor készültek.)

2011. február 26., szombat

"Kiln cast Glass"

Így hívják angolul. Nevezhetjük kemencében öntött üvegnek.

Ebből elsőre csak az öntés nem jött össze, a kemence, az üveg és a forma megvolt.Tovább és magasabb hőfokra kellett volna melegíteni. Kísérletképp a formába is tettünk üveget, nem csak a cserépbe, de még az sem olvadt össze rendesen. Az eredmény egy kissé horrorisztikus lett...




A tanulságokat levonva az egyik munkát megismételtük. Új forma, új cserép, még több üveg, sokkal több hő.... Aztán idegörlő várakozás. Amikor kinyitottam a kemencét, kívülről semmi változás nem látszott. A szemmagasságban lévő cserépbe belenyúlva éreztem az összeolvadt üveg felszínét, méghozzá elég magasan. Tehát most sem folyt le.... Eléggé elkeseredve vettük ki a kemencéből az egész építményt. Amikor lefejtettük a gipszet, ott volt benne a TÁRGY! Épségben, egészben.





Kiderült, hogy erősen túlbecsültük a szükséges üvegmennyiséget, ezért a cserépben is maradt jócskán. És még kellett volna tíz perc, hogy a forma teljesen megteljen, egy pici azért hiányzik a tárgyból. De csak egy pici...

2011. február 19., szombat

Kísérlet

Nem újdonság, csak még eddig nem próbáltam. Lényege a következő: Végy egy kerámia virágcserepet, tegyél bele üveget, állítsd rá egy gipszformára, amiben egy szobor negatívja (hűlt helye) van és melegítsd. Ne kicsit, nagyon. Ha ügyes voltál és szerencsés, akkor az üveg a cserép alján lévő lyukon szépen belecsorog a gipszformába és kitölti azt. Ideális esetben lehűlés közben nem reped el, túl sok buborék sem marad benne és teljesen kitölti a formát. Mondom ideális esetben...


Ha az ember megfontolt (gyáva) akkor tehet alá másik cserepet, hogy az esetleg szétnyíló formából Niagaraként kiömlő üveg ne a kemence ajtaja alatt csorogjon ki. Továbbá lehet próbálkozni azzal, hogy nem a saját kemencénkbe tesszük be a bizonytalan kimenetelű kísérleteket. (Lásd: szomszéd néni kanapéja...)

Kíváncsi leszek az eredményre. Még csak most melegszik...