A csiszolás soha sem volt a szívem csücske, unalmasnak találtam. Órákig ülni egy zakatoló gép mellett, az ember karján visszacsorog a hideg víz. Mindig marad valami kis karc, ami miatt vissza kell térni az előző csiszolókoronghoz vagy szemcséhez és lehet kezdeni elölről. Csak egyszer próbálja meg a diák, hogy továbblépjen és kipolírozza. Aztán rájön, hogy az a szemét kis karc egyre jobban látszik, a végén már szinte üvölt. Nem éri meg.
Persze ha vannak korszerű gyémánt korongok, meg némi gyakorlat, akkor azért nem ilyen keserves a helyzet. A kamaszos vidámság és kreativitás is segít túlélni az unalmasabb feladatokat. Akkor is, ha valakinek éppen nincs kedve csiszolni de valamit azért szívesen csinálna. Például feltölti festékes vízzel a poharait és ezen az egész szak remekül szórakozik.
Ráadásul jó kis üvegek ezek, elefántláb forma poharak, elefánt kiöntővel. Funkcionálisan megkérdőjelezhető az egész, de kreatív és játékos, egy halom dolgot meg lehet rajta tanulni. És jó ránézni. Talán még csiszolni is.
(A képek a Kisképzőben, üveg szakon készültek 2011.-ben)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése